2010. május 21., péntek

EGÉSZSÉG

Erről a témáról aztán azt hiszem mindenki tudna órákig beszélni!

Meg is fogjuk tenni, de előtte szeretnék egy idézetet megosztani Veletek:


" A legjobb orvosok: dr Elégedettség, dr Higgadtság, dr Jókedély. ( C.H.Spurgeon)

Vitára bocsátanám a kérdést, igaz ez?
Mit gondoltok, ha így élnénk az életet, akkor is ennyi beteg ember volna?


2010. május 19., szerda

Köszöntés

Kedves Olvasó!


Mióta nyugdíjasként itthon vagyok, van időm olyan dolgokkal foglalkozni, amik eddig kimaradtak az életemből.

Mondhatod erre, de jó neked, hogy nem kell nap mint nap robotolni, családot ellátni, idegeskedni stb.
 Igaz, bár biztosan hallottad már egy nyugdíjastól, hogy azóta nem ér rá semmire, és ez igaz. Mindenki tőle várja, hogy segítsen, hiszen ráér, és ezt mi szívesen meg is tesszük.
Viszont ez egy kicsit azzal jár, hogy az ember feladja a saját céljait, elképzeléseit, és ez nem jó.
Elhatároztam, hogy tanulni kezdek, méghozzá olyat, ami kimaradt az iskolai tanulmányaimból, és ez az önismeret, önmegvalósítás, siker.


Bátran mondhatom, nem bántam meg.


Még csak az elején járok, de máris érzem a változást magamon, és ez nagyon jó.
Elhatároztam, hogy mindezt amit tanulok, átadom Nektek.
Persze nem konkrétan fogom megmondani, hogy mit csinálj, hogy jobb legyen az életed, hanem csak gondolkodj el rajta, hogyan, vagy mit kéne változtatnod.
Ha hozzászóltok, tippeket adtok, kinek mi, és miért sikerült az életében, megköszönöm, hiszen az én véleményem csak egy a sok közül, de remélem hogy hasznos dolgokat tudunk meg egymástól.

Üdv: BanMagdi